[:hu]Hozzávalók 4-6 személyre:
1 kg füstölt csülök Székelyfalat, előre megfőzzük, mielőtt az étel elkészítéséhez fognánk
2 dl sör, 1.5 dl olaj, őrölt bors, 4-5 cikk fokhagyma
a párolt lilakáposztához:
1 kisebb fej káposzta (kb. egy kg), 1 piros hagyma, 1,5 dl olaj, 3 ek. cukor, fél citrom leve,
2 kk. köménymag (lehet őrölt is), őrölt bors
a hagymás krumplifelfújthoz:
70 dkg krumpli, 2 tojás, 5 dkg vaj + a formák kikenéséhez, 1 sárga hagyma, 1 dl főzőtejszín, só, bors
A káposztát vékonyra vágjuk. A felforrosított olajban a cukrot karamellizáljuk, majd hozzáadjuk a vékony szeletekre vágott hagymát és a káposztát, köménymagot, a citrom levét, sózzuk, borsozzuk. Néhány percig kavargatva pároljuk, majd felöntjük fél liter forró vízzel, befödjük és puhára pároljuk. Néha ránézünk, ha kell pótoljuk a vizet.
A csülköt ujjnyi szeletekre vágjuk, minden szeletet megkenünk a tört fokhagyma, olaj, bors keverékével. Egy tepsibe tesszük a hússzeleteket, ráöntjük a sört és 200 fokos sütőben pirosra sütjük.
Amíg a hús sül, a krumplit meghámozzuk, kockázzuk és sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, hozzáadjuk a tejszínt, tojásokat, a vajat és jól kikavarjuk. Sóval, borssal ízestjük. Egy serpenyőben kevés olajon megdinszteljük a kockára vágott hagymát, majd a krumplihoz adjuk.
A formánkat kivajazzuk, megtöltjük a hagymás krumplival, majd tepsibe tesszük. Annyi vizet öntünk alá, hogy a formák feléig érjen. 200 fokos sütőben addig sütjük, míg a teteje szép piros lesz.
Jó étvágyat![:]